Horváth Ida

Tanárként indultam, az ELTE magyar - pedagógia szakán szereztem első diplomámat, majd fontosnak éreztem a látókör tágítását, következett a szociológia. Ám a középpontban mindig ott maradt a gyerek, és miután ő soha nem önmagában létezik, az őt körülvevő család. Hogyan lehet tagjai között a megértést, egyáltalán a másik helyzetének, igényeinek, státuszának és szempontjainak harmóniáját megteremteni? - talán ebben a kérdésben summázható érdeklődésem centruma.

Olvasmányaim, majd konkrétan egy konferencia előadásai vezettek el a mediáció megismeréséhez.

Hogy mit csinál a mediátor? Közvetít. Közvetít olyan konfliktusban álló emberek között, akik maguk már nem képesek szóba állni egymással -, fordíthatjuk le nagyon hétköznapi módon ennek a tevékenységnek a lényegét. De hiszen én egész életemben ezt csináltam, lepődtem meg, csak éppen nem tudtam, hogy ez egy külön szakma. 

Ekkor kerestem meg a képzés lehetőségét, hogy megtanuljam a mediáció elméleti alapjait. Mediátor lettem, ám szívesebben mondom, családi mediátor, mert fontosnak tartom, hogy a mediációt, mint technikát elsősorban olyan terepen hasznosítsam, amelyen biztos lábakon állok.

A tanulásnak azonban nincs vége, mái napig tart. Legtöbbet azoktól az emberektől, azoktól a pároktól tanulom, akik megtisztelnek bizalmukkal. Eszköznek tekintem magam, aki abban igyekszik segíteni, hogy ők ketten egyaránt nyertesnek érezhessék magukat akkor, amikor a mediációs folyamat befejeztével odaírják a megállapodásra a nevüket. Hogy sajátjuknak fogadják el a megoldást.